Az Árpádok Legendája – Ünnepi Históriás Játékok Augusztus 19-20.

:Az esztergomi Vár idei évének legnagyobb ünnepére várunk!
A 2017. augusztus 19-20-i hétvégéjén kerül megrendezésre az Árpádok Legendáját bemutató két napos történelmi fesztivál. A rendezvény helyszíne az Esztergomi Várhegy és a Vár egész területe.

A rendezvénysorozat, – az ESZTÖR-Esztergomi Történelmi Napok néven már bizonyosan ismeretesen cseng a fülekben – immáron 6. alkalommal és évről évre egyre különlegesebb programokkal várja a látogatókat. Az idei évben, – eltérően a korábbi évek puskaporos, várostromaitól- ünnepi díszbe öltözik a Várhegy. Vásári sokadalom, árusok, solymászok, zenészek, mesélők, kézművesek lepik el a Várhegyet. A hagyományőrzők sem a csaták miatt villogtatják majd a fegyvereiket, hanem szépen tisztogatják azokat, virtuspróbákra készülnek, hiszen mindannyian egy nagy ünnepet ülünk meg ezen az augusztusi hétvégén. Az Árpádok korába kalauzolunk el minden kicsit és nagyot és részesei lehessenek első István Gizellával való házasságkötésének valamint annak, hogyan koronázták meg első királyunkat.
A két napos ünnepen, tábori életképekkel, az ifjú pár és az új király tiszteletére tartott virtuspróbákkal, gyermek ügyességi játékokkal, régi zenei koncerttel, solymászbemutatóval, kiállításmegnyitóval várunk mindenkit. A látogatók bebarangolhatják a Várat, vasárnap megismerhetik a koronaékszerek titkait. Múzeumi szakemberek és történészek segítenek a múltidézésben. A korhű ruhák, táborok, eszközök egyedülálló élményt garantálnak a nézők számára. Valóságos időutazás, élő történelemóra! Idén belemerülhetünk a 10. század életének ünnepi napjaiba. Kipróbálhatjuk magunkat az Íjászok körében, korabeli kézműves mesterségekben. Megízlelhetjük a vásári forgatag étkeit, és az esti koncert és táncház után, tüzes vízzel, finom italokkal olthatjuk szomjunkat.
A szervező a programváltoztatás jogát fenntartja!

Belépőjegy:
Az Árpádok Legendája – Ünnepi Históriás Játékok fesztivál és programjai ingyenesen látogathatóak.
A fesztivál alkalmából maga a Vármúzeum pedig augusztus 19-én, szombaton meghosszabbított nyitva tartással, este 21.00 óráig, kedvezményes programjeggyel látogatható: teljes árú belépő 1200 Ft, kedvezményes belépő (diák 26 éves korig, nyugdíjas) 600 Ft. A kapott belépőjegy (karszalag) kizárólag a pénztárban, a rendezvény ideje alatt vásárolható meg, mely karszalag feltéve nem csak többszöri ki- és belépésre jogosít a Vármúzeumban, de a tematikus tárlatvezetéseken való részvételre is feljogosít.

Különleges, tematikus tárlatvezetéseink szombaton az alábbi időpontokban indulnak: 09:30, 14:00, 20:00.

Mi itt leszünk, ugye Veled is találkozunk?

A két napos fesztivál részletes programját itt találod:

 

plakat_004_program_650px