ESZTÖR NAPOK 2018

A MNM Esztergomi Vármúzeuma idén 8. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Történelmi Napokat, az Esztergom Város Önkormányzatának támogatásával.

E történelmi napok Szent István korába röpíti vissza a várhegyre a látogatókat, augusztus 18-án és 19-én. A hagyományőrző csapatok táborai, korabeli lovas és gyalogos harci-és viseletbemutatóján túl, középkori mesterségek (kovács, nemezelő, ikonfestő, gyertyamártó, rokkás, papírmerítő, alkimista, és gyógyfüves) mutatkoznak majd be, melyeket a legkíváncsibbak ki is próbálhatnak. Koncertek, gólyalábasok, rendhagyó tárlatvezetések, ügyességi és virtus próbák, továbbá vásári forgatag kalauzolnak el bennünket az államalapítás idejére. Első királyunk megidézésében, a pogányok feletti győzelem megünneplésében és a koronázásig vezető út bemutatásában az Onogur Hagyományőrző Egyesület, Keleti Szövetség, Nyugati Gyepük Pajzsa Haditorna Egyesület, Jaurinum, Rege Íjjászok SE hagyományőrző csapataik mellett, a Babits Mihály Kamaraszínház társulatának tagjai lesznek segítségünkre. Augusztus 18-án a Szent István győzelmi menetéhez lehet majd csatlakozni, mely a Széchenyi térről indul 15:00-kor fel a várhegyre. A társulat augusztus 19-i előadása Szent István koronázását tárja majd a látogatók szeme elé.

A programokat idén egy rendkívüli esemény kíséri, augusztus 19-én: az I. Magyar Történelmi Képregénytalálkozó, a Királyok és keresztek című képregény alkotóinak társszervezésében. A Vármúzeum Nagytermében képregénykiállítás nyílik Fazekas Attila, Farkas Lajos, Lanczinger Mátyás, és Németh Levente alkotásaiból. A találkozón bemutatkoznak a magyar történelmi képregények szerzői és rajzolói, továbbá képregény vásár, olvasósarok, beszélgetések, dedikálások és sok más érdekesség várják az érdeklődőket.

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A 2 napos fesztivál programjai és a képregény találkozó is INGYENES. A Vármúzeum kiállítóterei augusztus 18-án és 19-én kedvezményes belépőjeggyel látogathatóak, mely napi belépőjegy megváltásával jogosultak az aznapi tárlatvezetéseken is részt venni. 

 

Részletes program ITT!

650px_plakat